Nagyon ideges lettem. Amikor Tom rám nézett neki is ismerős voltam de nem igazán tudta h honnan. Majd meg tudtam volna folytani Tomot. Mérgesen ránéztem, ő meg rám és ekkor leesett neki h honnan vagyok ilyen ismerős…és megszólalt….
.............................................................................................................................
- Helo! Tom Kaulitz, ment oda Judyhoz, és adott neki 2 puszit. – És téged azt hiszem h ismerlek valahonnan…-jött oda hozzám és nekem is adott volna puszit de nemhagytam.
- Nem az kizárt! Mi nem találkoztunk soha! Andreas, megmondanád h merre találom a mosdót. – néztem rá Andreasra.
- Az ajtón ahogy kilépsz jobbra két ajtóval arrább. – válaszolta Andreas, de a kíváncsiság benne volt h Tomnak vajon honnan lehetek ismerős amikor még csak most jöttem Németbe, ráadásul magyar vagyok.
- Köszi! Egy pillanat és ittvagyok! – mondtam majd elmentem a mosdóba. Bementem az ajtón, becsuktam kulcsra, és nekidőltem. Elkezdtem sírni de azt nem tudom h min, csak feltört belőlem. Még mindig emléxek arra az estére amikor Tom leitatott, vagyis egy részére. És még mindig nem tudtam h vajon mi történhetett akkor este. Csak addig ok amíg felmentünk Tom szobájába, onnantól feketeség. Már nem sírtam csak könnyeztem, amikor valaki kopogott.
- Kiaz!? – törölgettem a szemem.
- Tom vagyok, bemehetnék? Kérdezni szeretnék valamit. – hallatszott kintről a hang.
- Nem alkalmas, légy szíves menj el! – válaszoltam szipogva.
- Légy szíves engedj be, tudom h miért jöttél el! Emléxek rád! – felelte Tom kintről.
- Akkor meg pláne h nem engedlek be! – válaszoltam egyre idegesebben.
- Kérlek, engedj be, mert beszélnünk kell! Muszáj! – válszolta.
Kinyitottam az ajtót, és beengedtem Tomot, aztán megint vissza zártam kulcsra. Tom rámnézett és ledöbbent.
- Te sírtál? – kérdezte meglepődve.
- Én? Nem csak kidörzsöltem a szemem. – próbáltam mentegetőzni.
- Jaj, tudom h miattam sírtál. Hiányoztam nemigaz? – válaszolta majd átkarolta a derekam.
- Engedj el! Szemét! – löktem el magamtól és egyre idegesebb lettem.
- Most mi a baj cica? – tudom h nagyon jó volt neked is az az este mint nekem, nincs kedved megismételni? – nézett rám kaján vigyorral.
- Valahogy nagyon nincs, és már megbocsáss de én absz nememléxek semmire abból at estéből, mert LEITATTÁL. – emeltem fel a hangom.
- Hát az már a te bajod. – gúnyolódott.
- Tom, most beszélni akartál velem vagy meg akarsz alázni ismét? – kérdeztem és megint elkezdtem könynezni, és le is gördült egy könnycsepp az arcomon.
- Beszélni akartam. De felőlem Baszélgethetünk is:D – vigyorgott rám megint kajánul, és hirtelen megcsókolt. Én ellöktem magamtól és adtam neki egy pofont.
- Mégis mit képzelsz h én csak egy kis ribanc vagyok? Hogy képzeled ezt? Azt hiszed h ha sztár vagy mindent megtehetsz, és mindenkit megkaphatsz? Igen, tudom, engem megkaptál, de nem önszántamból, és nem is emléxek rá, tehát abba se vagyok biztos h történt egyáltalán valami is… - ordibáltam Tommal, de hirtelen befogta a számat.
- Ne kiabálj kérlek! – nézett a szemembe. Én ismét ellöktem magamtól.
- Oké nem kiabálok! De légyszives hagyj békén! Szia! – mondta neki és kimentem a fürdőszobából, vissza Andreasékhoz.
